Hungarian Bible

2 Samuel 21

2 Samuel

Return to Index

Chapter 22

1

Dávid pedig ezt az éneket mondotta az Úrnak azon a napon, mikor az Úr megszabadítá őt minden ellenségeinek kezéből, és a Saul kezéből.

2

És monda: Az Úr az én kősziklám és kőváram, és szabadítóm nékem.

3

Az Isten az én erősségem, ő benne bízom én. &Paizsom nékem ő s idvességemnek szarva, erősségem és oltalmam. &Az én idvezítőm, ki megszabadítasz az erőszakosságtól.

4

Az Úrhoz kiáltok, a ki dícséretreméltó; &És megszabadulok ellenségeimtől.

5

Mert halál hullámai vettek engem körül, &Az istentelenség árjai rettentettek engem;

6

A pokol kötelei vettek körül, &S a halál tőrei estek reám.

7

Szükségemben az Urat hívtam, &S az én Istenemhez kiáltottam: &És meghallá lakóhelyéről szavamat, &S kiáltásom eljutott füleibe.

8

Akkor rengett és remegett a föld, &Az égnek fundamentumai inogtak, &És megrendülének, mert haragudott Ő.

9

Füst szállt fel orrából, &És emésztő tűz szájából, &Izzószén gerjedt belőle.

10

Lehajtá az eget és leszállt, &És homály volt lábai alatt.

11

A Khérubon ment és röpült, &És a szelek szárnyain tünt fel.

12

Sötétségből maga körül sátrakat emelt, &Esőhullást, sürű felhőket.

13

Az előtte levő fényességből &Izzó szenek gerjedének.

14

És dörgött az égből az Úr, &És a Magasságos hangot adott.

15

Ellövé nyilait és szétszórta azokat, &Villámot, és összekeverte azokat.

16

És meglátszottak a tenger örvényei, &S a világ fundamentumai felszínre kerültek, &Az Úrnak feddésétől, &Orra leheletének fúvásától.

17

Lenyúlt a magasságból és felvett engem, &S a mélységes vizekből kihúzott engem.

18

Hatalmas ellenségimtől megszabadított engem; &Gyűlölőimtől, kik hatalmasabbak valának nálam.

19

Reámtörtek nyomorúságom napján, &De az Úr gyámolóm volt nékem.

20

Tágas helyre vitt ki engem, &Kiragadott, mert jóakaróm nékem.

21

Az Úr megfizetett nékem igazságom szerint, &Kezeimnek tisztasága szerint fizetett meg nékem.

22

Mert megőriztem az Úrnak utait, &S gonoszul nem szakadtam el Istenemtől.

23

Mert ítéletei mind előttem vannak, &S rendeléseitől nem távoztam el.

24

Tökéletes voltam előtte, s őrizkedtem rosszaságomtól.

25

Ezért megfizet nékem az Úr igazságom szerint, &Szemei előtt való tisztaságom szerint.

26

Az irgalmashoz irgalmas vagy, &A tökéletes vitézhez tökéletes vagy.

27

A tisztához tiszta vagy, &A visszáshoz pedig visszás.

28

Segítesz a nyomorult népen, &Szemeiddel pedig megalázod a felfuvalkodottakat.

29

Mert te vagy az én szövétnekem, Uram, &S az Úr megvilágosítja az én sötétségemet.

30

Mert veled harczi seregen is átfutok, &Az én Istenemmel kőfalon is átugrom.

31

Az Istennek útja tökéletes; &Az Úrnak beszéde tiszta; &Paizsa ő mindeneknek, a kik ő benne bíznak.

32

Mert kicsoda volna Isten az Úron kivül? &S kicsoda kőszikla a mi Istenünkön kivül?

33

Isten az én erős kőváram, &Ki vezérli az igaznak útját.

34

Lábait olyanná teszi, mint a szarvasé, &S magas helyekre állít engem.

35

Kezeimet harczra tanítja, &Hogy az érczív karjaim által törik el.

36

Idvességednek paizsát adtad nékem, &S kegyelmed nagygyá tett engem.

37

Lépéseimet kiszélesítetted alattam. &És bokáim meg nem tántorodtak.

38

Üldözöm ellenségeimet és elpusztítom őket, &Nem térek vissza, míg meg nem semmisítem őket.

39

Megsemmisítem, eltiprom őket, hogy fel nem kelhetnek, &Lábaim alatt hullanak el.

40

Mert te erővel öveztél fel engem a harczra, &Lenyomtad azokat, kik ellenem támadtak.

41

Megadtad, hogy ellenségeim hátat fordítottak nékem, &Gyülölőim, a kiket elpusztítottam én,

42

Felnéztek, de nem volt, ki megszabadítsa, &Az Úrhoz, de nem felelt nékik.

43

Szétmorzsolom őket, mint a föld porát, &Összezúzom, mint az utcza sarát, széttaposom őket.

44

Megmentettél népemnek pártoskodásaitól, &Népeknek fejéül tartasz fenn engemet, &[Oly] nép szolgál nékem, melyet nem ismertem.

45

Idegen fiak hizelkednek nékem, &S [egy] hallásra engedelmeskednek,

46

Idegen fiak elcsüggednek, &S váraikból reszketve jőnek elő.

47

Él az Úr és áldott az én kősziklám. &Magasztaltassék az Isten, idvességem kősziklája.

48

Isten az, ki bosszút áll értem, &S alám hajtja a népeket.

49

Ki megment engem ellenségeimtől, &Te magasztalsz fel engem az ellenem támadók fölött, &S az erőszakos embertől megszabadítasz engem.

50

Dícsérlek azért téged, Uram, a pogányok között, &S nevednek dícséretet éneklek.

51

Nagy segítséget ad az ő királyának, &Irgalmasságot cselekszik felkentjével, &Dáviddal és az ő magvával mindörökké!

2 Samuel 23

 

 

 

Public Domain Software by johnhurt.com