Hungarian Bible

1st Peter 3

1 Peter

Return to Index

Chapter 4

1

Minthogy azért Krisztus testileg szenvedett, fegyverkezzetek fel ti is azzal a gondolattal, hogy a ki testileg szenved, megszűnik a bűntől,

2

Hogy többé ne embereknek kívánságai, hanem Isten akarata szerint éljétek a testben hátralevő időt.

3

Mert elég nékünk, hogy életünk elfolyt idejében a pogányok akaratát cselekedtük, járván feslettségekben, kívánságokban, részegségekben, dobzódásokban, ivásokban és undok bálványimádásokban.

4

A mi miatt csudálkoznak, hogy nem futtok velök együtt a kicsapongásnak ugyanabba az áradatába, szitkozódván.

5

A kik számot adnak majd annak, a ki készen van megítélni élőket és holtakat.

6

Mert azért hirdettetett az evangyéliom a holtaknak is, hogy megítéltessenek emberek szerint testben, de éljenek Isten szerint lélekben.

7

A vége pedig mindennek közel van. Annakokáért legyetek mértékletesek és józanok, hogy imádkozhassatok.

8

Mindenek előtt pedig legyetek hajlandók az egymás iránti szeretetre; mert a szeretet sok vétket elfedez.

9

[Legyetek] egymáshoz vendégszeretők, zúgolódás nélkül.

10

Kiki amint kegyelmi ajándékot kapott, [úgy] sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai;

11

Ha valaki szól, mintegy Isten ígéit [szólja:] ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel [szolgáljon,] a melyet Isten ád: hogy mindenben dícsőíttessék a Jézus Krisztus által, a kinek dicsőség és hatalom örökkön-örökké. Ámen.

12

Szeretteim, ne rémüljetek meg attól a tűztől, a mely próbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami rémületes dolog történnék veletek;

13

Sőt, a mennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is vígadozva örvendezhessetek.

14

Boldogok [vagytok,] ha Krisztus nevéért gyaláznak titeket; mert megnyugszik rajtatok a dicsőségnek és az Istennek Lelke, [a mit] amazok káromolnak ugyan, de ti dicsőítitek azt.

15

Mert senki se szenvedjen közületek mint gyilkos, vagy tolvaj, vagy gonosztévő, vagy mint más dolgába avatkozó:

16

Ha pedig mint keresztyén [szenved,] ne szégyelje, sőt dicsőítse azért az Istent.

17

Mert [itt] az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Istennek házán: ha pedig először mi rajtunk [kezdődik], mi lesz azoknak a végök, a kik nem engedelmeskednek az Isten evangyéliomának?

18

És ha az igaz [is] alig tartatik meg, hová lesz az istentelen és bűnös?

19

Annakokáért a kik az Isten akaratából szenvednek is, ajánlják [néki] lelköket mint hű teremtőnek, jót cselekedvén.

1st Peter 5

 

 

 

Public Domain Software by johnhurt.com