Home

Galatákhoz

Fejezet: 1 2 3 4 5 6


-Reset+

Fejezet 4

1 Mondom pedig, hogy a meddig az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek;
2 Hanem gyámok és gondviselõk alatt van az atyjától rendelt ideig.
3 Azonképen mi is, mikor kiskorúak valánk, a világ elemei alá voltunk vettetve szolgaként:
4 Mikor pedig eljött az idõnek teljessége, kibocsátotta Isten az õ Fiát, a ki asszonytól lett, a ki törvény alatt lett,
5 Hogy a törvény alatt levõket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot.
6 Minthogy pedig fiak vagytok, kibocsátotta az Isten az õ Fiának Lelkét a ti szíveitekbe, ki ezt kiáltja: Abba, Atya!
7 Azért nem vagy többé szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, Istennek örököse is Krisztus által.
8 Ámde akkor, mikor még nem ismertétek az Istent, azoknak szolgáltatok, a mik természet szerint nem istenek;
9 Most azonban, hogy megismertétek az Istent, sõt hogy megismert tieket az Isten, miként tértek vissza ismét az erõtelen és gyarló elemekhez, a melyeknek megint újból szolgálni akartok?
10 Megtartjátok a napokat és hónapokat és idõket, meg az esztendõket.
11 Féltelek titeket, hogy hiába fáradoztam körültetek.
12 Legyetek olyanok, mint én; mert én is olyanná lettem, mint ti: atyámfiai, kérlek tieket, semmivel sem bántottatok meg engem.
13 Tudjátok pedig, hogy testem erõtelensége miatt hirdettem néktek az evangyéliomot elõször.
14 És megkísértetvén testemben, nem vetettetek meg, sem nem útáltatok meg engem, hanem úgy fogadtatok, mint Istennek angyalát, mint Krisztus Jézust.
15 Hová lõn tehát a ti boldogságotok? Mert bizonyságot teszek néktek, hogy ti, ha lehetséges volt volna, szemeiteket kivájván, nékem adtátok volna.
16 Tehát ellenségetek lettem-é, megmondván néktek az igazat?
17 Nem szépen buzgolkodnak érettetek, sõt minket ki akarnak rekeszteni, hogy mellettök buzgolkodjatok.
18 Szép dolog pedig fáradozni a jóban mindenkor, és nem csupán akkor, ha köztetek vagyok.
19 Gyermekeim! kiket ismét fájdalommal szûlök, míglen kiábrázolódik bennetek Krisztus.
20 Szeretnék pedig most köztetek jelen lenni és változtatni a hangomon; mert bizonytalanságban vagyok felõletek.
21 Mondjátok meg nékem, kik a törvény alatt akartok lenni: nem halljátok-é a törvényt?
22 Mert meg van írva, hogy Ábrahámnak két fia volt; egyik a szolgálótól, és a másik szabadostól.
23 De a szolgálótól való test szerint született; a szabadostól való pedig az ígéret által.
24 Ezek mást példáznak: mert azok az asszonyok a két szövetség, az egyik a Sinai hegyrõl való, szolgaságra szûlõ, ez Hágár,
25 Mert Hágár a Sinai hegy Arábiában, hasonlatos pedig a mostani Jeruzsálemhez, nevezetesen fiaival együtt szolgál.
26 De a magasságos Jeruzsálem szabad, ez mindnyájunknak anyja,
27 Mert meg van írva: Ujjongj te meddõ, ki nem szûlsz; vígadozzál és kiálts, ki nem vajudol; mert sokkal több az elhagyottnak magzatja, mint a kinek férje vagyon.
28 Mi pedig, atyámfiai, Izsák szerint, ígéretnek gyermekei vagyunk.
29 De valamint akkor a test szerint született üldözte a Lélek szerint valót, úgy most is.
30 De mit mond az Írás? Ûzd ki a szolgálót és az õ fiát; mert a szolgáló fia nem örököl a szabad nõ fiával.
31 Annakokáért, atyámfiai, nem vagyunk a szolgáló fiai, hanem a szabadoséi.