Home

János első

Fejezet: 1 2 3 4 5


-Reset+

Fejezet 4

1 Szeretteim, ne higyjetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentõl vannak-é; mert sok hamis próféta jött ki a világba.
2 Errõl ismerjétek meg az Isten Lelkét: valamely lélek Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentõl van;
3 És valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentõl: és az az antikrisztus lelke, a melyrõl hallottátok, hogy eljõ; és most e világban van már.
4 Ti az Istentõl vagytok fiacskáim, és legyõztétek azokat; mert nagyobb az, a ki bennetek van, mint az, a ki e világban van.
5 Azok a világból valók; azért a világ szerint beszélnek, és a világ hallgat rájok.
6 Mi az Istentõl vagyunk: a ki ismeri az Istent, hallgat reánk, a ki nincsen az Istentõl, nem hallgat reánk. Errõl ismerjük meg az igazságnak lelkét és a tévelygésnek lelkét.
7 Szeretteim, szeressük egymást: mert a szeretet az Istentõl van; és mindaz, a ki szeret, az Istentõl született, és ismeri az Istent.
8 A ki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet.
9 Az által lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az õ egyszülött Fiát elküldte az Isten e világra, hogy éljünk általa.
10 Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy õ szeretett minket, és elküldte az õ Fiát engesztelõ áldozatul a a mi bûneinkért.
11 Szeretteim, ha így szeretett minket az Isten, nekünk is szeretnünk kell egymást.
12 Az Istent soha senki nem látta: Ha szeretjük egymást, az Isten bennünk marad, és az õ szeretete teljessé lett bennünk:
13 Errõl ismerjük meg, hogy benne maradunk és õ mibennünk; mert a maga Lelkébõl adott minékünk.
14 És mi láttuk és bizonyságot teszünk, hogy az Atya elküldte a Fiút a világ üdvözítõjéül.
15 A ki vallja, hogy Jézus az Istennek Fia, az Isten megmarad abban, és õ is az Istenben.
16 És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét. Az Isten szeretet; és a ki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is õ benne.
17 Azzal lesz teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizodalmunk van az ítélet napjához, mert a mint õ van, úgy vagyunk mi is e világban.
18 A szeretetben nincsen félelem; sõt a teljes szeretet kiûzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: a ki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.
19 Mi szeressük õt; mert õ elõbb szeretett minket!
20 Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyûlöli a maga atyjafiát, hazug az: mert a ki nem szereti a maga atyjafiát, a kit lát, hogyan szeretheti az Istent, a kit nem lát?
21 Az a parancsolatunk is van õ tõle, hogy a ki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát is.